free html templates

Hosszú utat tettem meg: az eltelt évek alatt jutottam egyre közelebb a saját utamhoz. A Corvinus Egyetemen szerzett közgazdasági diplomámat (1998) az üzleti életben eltöltött hét kerek esztendő után „sutba dobtam”, mert szerettem volna teret adni a bennem élő Segítőnek.
Ezután tizennégy évig egy nagy múltú karitatív szervezetnél dolgoztam: önkéntes, munkatárs, projektvezető, intézményvezető lettem. Eközben 2014-ben diplomát szereztem szociálpedagógiából. Szakmai utamat gazdagította, hogy anyává váltam és feleség lettem. Az én történetem fontos része még az az önismereti és spirituális út is, amelyen közel 20 éve járok.
Kiemelt témám a női szerepek, életszakaszok, fordulók, krízisek (anyaság, feleségszerep). A fókusz mindig azon van, hogy olyan kreatív belső erőket tudjunk megmozgatni, melyek aztán segítik a változást. A foglalkozások során a mesehallgatáson túl alkalmazok relaxációs technikát, valamint művészetterápiás eszközöket is belső képeink megalkotásához (por-, olajpasztell, akvarell, agyag, montázs, kollázskészítés, stb.).
A Kisalföld BizalmaSan rovatában rendszeresen írok meseterápiáról szóló cikkeket .
Autogén trénerként is dolgozom, egyéni és csoportos formában tartok relaxáció elsajátítását segítő tréningeket. A mesék és az autogén tréning is a belső világunk felé vezet, segít Önmagadra figyelni. Segít eltávolodni a külvilág rohanó zajától, belső utakra visz, hogy olyan kincseket, képességeket szerezz, amivel könnyebb lesz a további utad a külvilágban. Ebben segítelek kísérőként.

© Copyright 2020 - All Rights Reserved